Magyar Szent Család nyomában - beszámoló

2023. 07. 10. | | 2023. 07. 19.

Magyar Szent Család nyomában

2023.07.10-15. - 2017-ben kezdődött el a Magyar Szent Család zarándokút tervezése. Ennek első részeként kialakításra, felújításra kerültek a zarándokút állomásai, helyszínei. Elkészült a Szemvezető applikáció is, mely az autós zarándokokat segíti. 2023-ban pedig a gyalogos zarándokok számára is elérhető lesz ennek használata.

Erre még néhány hónapot várni kell, de az érdi Marianum fiataljai Hajdu Ferenc püspöki biztos és Szabó István igazgatóhelyettes vezetésével már végigjárták ezt az utat, a Magyar Szent Család nyomában indultak el, hogy közbenjárásukat kérjék, életpéldájukat felfedezzék, és imádkozzanak egyházmegyénk családjaiért, fáradalmaikat felajánlva.

Első nap Székesfehérváron a vasútállomással szemben a magyar ifjúság példaképének, Kaszap Istvánnak sírjánál volt az első imánk. Majd a családi élet fontos alkotó elemének, a hitvesi szeretet szép példáját, a Bory várat tekintettük meg. Nyitó szentmisénk a bazilikában volt, ahol Ugrits Tamás pasztorális helynök és Dózsa István plébános is közösen imádkozott velünk a plébánia tagjaival együtt. Az esti városnézést hatalmas vihar és jégeső gátolta. Szállásunk a Szent Gellért szállodában volt, fokozatosan elszakadva az otthoni kényelemtől.

Második nap megtekintettük a püspöki palota épületét Ugrits Tamás atya vezetésével, majd az egyházmegyei múzeum bejárását követve a Magyar Szent Család ereklyéi előtt kezdtük meg már tényleges zarándoklatunkat. Székesfehérvárt elhagyva Iszkaszentgyörgy irányába indultunk, a nagy hőség után egyházmegyénk lelkigyakorlatos házába érkeztünk, itt volt a szentmisénk is.

Harmadik napon Mór városát céloztuk meg, elhaladtunk a víztározó mellett, majd egy lovastanyán kaptunk ivóvizet. Bodajkra érve a Kegytemplomban mutattuk be szentmisénket, végeztünk oltárkerülést, majd a Magyar Szent Család szobránál imádkoztunk. Innen alig másfél óra alatt érkeztünk meg esti pihenőnk helyszínére, a Szent Erzsébet Iskola tornatermébe, ahol Kovács Béla igazgató úr várt már bennünket.

Negyedik napon igen korán szerettünk volna indulni, de hiába a korai ébresztő, hatalmas eső zúdult a környékre. Csak délelőtt tudtuk az épületet elhagyni, de addig is játszottunk. Esti célunkat, Csákvárt, így gyalog már nem érhettük el, ezért az út egy részét busszal tettük meg. Találkoztunk az Ébresztő Fesztivál résztvevőivel is, utánuk tudtuk a szentmisénket megtartani a Szent Mihály templomban. Az éjszakát a Szent Orbán vendégházban töltöttük.

Ötödik nap ismét el kellett térnünk a terveinktől, mert a környéken lövészversenyt tartottak, erdőrészek voltak lezárva, csak az országúton tudtunk haladni. A gánti játszótéren egy jót beszélgettünk, majd elindultunk Vérteskozmára, ahol a szállásunk volt a régi iskolában, és a mellette lévő templomban tartottuk a szentmisénket.

Hatodik napunkon a várgesztesi vár tövében elhaladva szép erdei utakon tudtunk menni. Majkon megtekintettük az egykori kamalduni perjelséget, majd Vértessomló felé vettük az irányt. Itt a helyiek nagy szeretettel vártak már minket a templomnál, ahol a záró szentmisénket imádkoztuk, melynek végén, a hagyományunk szerint, a zarándok keresztségre került sor. Még egy rövid játékra is maradt idő, utána indultunk, de már busszal, vonattal haza.

Zarándoklatunkhoz segítséget nyújtott az Érd-Parkváros Plébánia és Érd-Újtelep Plébánia pályázatát támogató Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A Székesfehérvári Egyházmegye táborpályázata, és a Hivatal munkatársai. Mindenkinek hálás szívvel mondunk köszönetet!

Végül következzenek egyik zarándokunk, Emma gondolatai, aki ezeknek a napoknak a lelkiívét fogalmazta meg:

„Ez volt a harmadik zarándoklatunk, mely alkalmakat mindig nagyon meghatároz a társaság. Bár évről évre változik kissé a csapat, mégis szinte azonnal egy közösséggé tudunk válni hitünk és a közös megpróbáltatás miatt. Ami még mindenképpen kiemelendő, azok a lelki ajándékok, amiket kapunk. Rengeteg a közös beszélgetés, ami mindig építő jellegű. Sok tanácsot, tanítást, elraktározandó bölcsességet hallunk ebben az egy hétben. Bár az út gyakran kimerítő, de mindig, mikor úton vagyunk, találkozunk Jézussal, mi magunk is az Istennel való találkozás helyévé válunk. A Jézussal való találkozás pedig képes új életet támasztani.

Az idei év fő témája a család volt, első nap arról elmélkedtünk magunkban, majd közösen, hogy kik is tartoznak a mi családunkba. Jézus egyszer azt mondta tanítványainak, hogy „Mindaz, aki megteszi Atyám parancsát, az nekem anyám, testvérem, nővérem és rokonom.” Nálunk a végeredmény az lett, hogy akik tudják, hogy hol vagyok, akiknek megmondtam, hogy én elmegyek valahová, jelen esetben ebbe a táborba, azok hozzám tartoznak. És akkor itt már többről van szó, mint vérségi kapcsolatról. Ez a lélek kapcsolata.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni az égi családunkról sem. István, miután fia meghalt, élete végén nem volt biztos abban, hogy az ország jó kezekbe kerül, ezért halála előtt Máriának, az Égi Édesanyánknak, ajánlotta fel az országot, mert nincs ember, aki Máriánál többet tudna tenni. Még az édesanyánk szeretetének is megvan a határa, de Mária szeretetének nincs, nekünk pedig szükségünk van erre a védelemre. „Még soha nem lehetett hallani, hogy valakit, aki hozzád fordult, gyámoltalanul hagytál.”

Bár tavaly egyszer már beszélgettünk a szabadságról, ez idén megint előkerült, egy kicsit más formában. A szentmisén azt hallhattuk, hogy Jézus elküldi tanítványait a világba és azt mondja nekik, hogy semmit ne vigyenek magukkal. Egy nagyon kicsit hasonló helyzetben voltunk mi is. Sok tárgyat, ami alapvetően megszokott a mindennapjainkban, otthon hagytunk. De mégis, elég sok mindent hoztunk így is magunkkal, pedig mi csak hat napra hagytuk el otthonunkat. Jézus azt mondja „Ne vigyetek se tarisznyát, se két ruhát, se botot” és ez hatalmas szabadság. Arra tanít minket, hogy a legfontosabb tárgyak nélkül is lehet élni. Szent Ferenc mondta egyszer azt, hogy „úgy akarok élni, mint az ég madarai és az erdő virágai”. Senki sem akar rabságban élni, mégis mindenki a rabságra törekszik (egy tárgyak általi rabságra). Azonban rá kell jönnünk, hogy nem a tárgyaktól függ az életünk, hanem attól, hogy kik vagyunk. Isten pedig mindig jobban és jobban akar szeretni minket, soha nem fárad bele, ezért mindig törekednünk kell nekünk is, hogy arra koncentráljunk, ami igazán fontos.

Mi, hívő emberként, semmilyen tettünkben nem tudunk elvonatkoztatni Istentől és ezt megoszthatjuk másokkal. Ha mi boldogok vagyunk Jézus jelenlétében és ezt kimutatjuk a környezetünknek, ők is észre fogják venni. A közvetlen környezetünket mindig formálhatjuk. Erőnkhöz mérten meg is kell próbálnunk formálni. Jó alapanyagokból könnyű jót főzni, művészet, mikor valaki tud közönséges dolgokból, de az igazi csoda, mikor valaki rossz alapanyagból is tud finomat főzni. Isten pedig képes erre a csodára. A legjobb példa József és testvérei, mikor Isten az elkényeztetett Józsefet és utálatos testvéreit használta fel arra, hogy nagy néppé tegye a zsidókat. Mi ugyan gyakran a jót is elrontjuk, de Isten képes a mi gyengeségünkből és bűnünkből is valami csodálatosat csinálni. Nekünk mindössze annyit kell tennünk, hogy minden hibánkat átadjuk Jézusnak. A zarándoklatnak sem az a célja, hogy tökéletesek legyünk, hanem, hogy Isten rajtunk keresztül valami jót tehessen.

A nemes dolgokhoz hozzátartozik a jó környezet, de ami rossz föld, az rossz is kell, hogy maradjon? Az utolsó napi evangélium a jó, a köves, a sekély és a tövises talajba vetett magokról szólt. Ha elvisszük a szántás során felszínre kerülő köveket, akkor a talaj jó lesz = felszínre tud kerülni bennünk, ami fontos. A legjobb „mélyszántás” a lélek számára pedig a csend. A csendben felszínre kerül minden, ami bennünk van. Sokan éppen azért félnek csöndben maradni, mert szembesíti őket önmagukkal. Ha lenne bátorságunk mindennap csendben lenni csak egy kicsit, akkor többet nem félnénk a csöndtől, nem félnénk attól, hogy mi van bennünk, és mi magunk is jó talajjá válnánk, amiben Jézus tanítása mély gyökeret verhet. A Szent Család is a csendet választotta és nem másról vettek példát, mint Máriáról. Lukács gyakran emlegeti az evangéliumában, hogy: „Mária pedig meghallgatta őket, szívébe véste szavaikat és gyakran elgondolkozott rajtuk.” A mi életünk is akkor tud szép lenni, ha hagyjuk, hogy csend legyen benne.

Ugyanakkor olyan kérdésekkel is találkoztunk, amiket jó elraktározni és gondolkozni rajtuk, amíg válaszolunk rájuk, például: „Mit várunk a családunktól és ők mit várnak tőlünk?” „Miért van, hogy mindenkire más hatással van Jézus tanítása, pedig mindenkinek ugyanazt mondja?” „Elfogadom az előre becsomagolt válaszokat, vagy sajátokat keresek?” Válaszaink változhatnak ezekre a kérdésekre: „Ki vagyok én?” „Kik tartoznak az én családomba?”. Minden nap érdemes, hogy eszünkbe jusson „Miért tartott ma életben a Jóisten?”

Hajdu Ferenc