A katolikus iskola nem intézmény, hanem küldetés - Rubovszky Rita adott elő a Szent Gellért-napi pedagógus konferencián Székesfehérváron
2026.09.24. - Szent Gellért napján püspöki szentmisével, konferenciával és díjátadóval ünnepeltek a székesfehérvári egyházmegye pedagógusai. Spányi Antal püspök a 980 éve vértanúhalált Gellért püspököt, Szent Imre herceg tanítóját, a pedagógus hivatás példaképének nevezte és mint égi közbenjárót kérte a nevelőkért, oktatókért. Rubovszky Rita, az MKPK Oktatási Bizottságának főtanácsadója, Új reménytérképek tervezése a magyar katolikus oktatásban címmel tartott előadást.
„Szükségünk van példaképre, hiszen aki pedagógus hivatást kapott, akit a Jóisten arra teremtett, hogy másokat neveljen, tanítson, annak sok mindent meg kell tapasztalnia az életben, sok örömet, sok boldogságot, sok sikert, de persze meg nem értést, elégedetlenséget, értetlenséget és kudarcot is.” – kezdte beszédét Spányi Antal püspök a Szent István király Székesegyházban az egyházmegye iskolabiztosaival bemutatott ünnepi szentmisében.
A főpásztor Szent Gellért életét példaképül állítva arról szólt, csak úgy lehet megmaradni a nevelői-oktatói hivatásban, hogyha egyértelmű az életünk, világos az irányultságunk és nem igazodik különböző törekvésekhez, elgondolásokhoz, időszakokhoz, csak Isten akaratához keresi. „Ha így vagyunk, akkor nem rettent el sem gúnyolódás, sem lejáratás, sem fenyegetés, sem leszólás, mert a helyünkön vagyunk. … Adja Isten kegyelme mindnyájunknak, hogy képesek legyünk az Ő akaratát fölismerni, készséggel elfogadni. Legyen akaratunk az életünket Istennel összhangba hozni és így teljesíteni azt a küldetést, hogy amit az Úrtól kaptunk, hogy azt tovább adva másokat neveljünk, megtanítsunk az istenes életre. Mert Isten szeretete egyedül az, amelyből a békesség, a szeretet, a becsület és tisztesség fakad.”
A Szent István Művelődési és Hitoktatási Házban folytatódó ünnepségen Kovács Béla EKIF elnök köszönetet mondott a nagyszámú jelenlétért, és a Székesfehérvári Egyházmegye által fenntartott 21 oktatási-nevelési intézmény több mint 500 pedagógusa nevében köszöntötte a főpásztort. Majd a pázmándi Szent Gellért Általános Iskola felkészítő pedagógusai és diákjai kedves műsorával kezdődött az ünnepi konferencia.
A fenntartó meghívására Rubovszky Rita, az MKPK Oktatási Bizottságának főtanácsadója tartott érdekfeszítő előadást, Új reménytérképek tervezése a magyar katolikus oktatásban címmel, XIV. Leó pápa a keresztény nevelésről szóló, Gravissimum Educationis apostoli levele, és a csodálatos kenyérszaporítás evangéliumi története alapján. Tisztázta mit is jelent a remény a pedagógus hivatásban, amely nem az azonnali, adatokkal mérhető, látható eredményeket tükröző siker logikájával értelmezhető. Olyan elfogadásról, közös gondolkodásról beszélt, amelyben kibontakozhat a sikeres jövő a diákok számára. „Jelen pillanatban is az oktatáspolitikai irányzat sokat beszél arról, hogy a siker, a remény az adatok alapján mérhető. Abban értelmezhető, hogy mennyire tudunk eltartani egy iskolát, hány gyerek van, vagy hányan járnak majd templomba, kik lesznek azok a gyerekek, akik tőlünk kijönnek. De ez nem ilyen egyszerű. Mert mindig lehet remélni, hogyha valamit tovább viszünk akár generációkon át is, az az Isten tervébe valamikor belesimul.”
Rubovszky Rita a csodálatos kenyérszaporítás történetén keresztül mutatta be, hogy a ma tanítójának is hogyan kell meglátnia a szükségleteket. „Jézus látta, hogy azok az emberek, akik ott vannak körülötte, nem tanításra vágynak. Hogy itt be kell fejezni. Lehet, hogy Ő az Isten, de akkor is, az ember már nem bírja tovább. Élelemre vágynak elsősorban, és azt kell megadni nekik most, amire szükségük van. Úgy gondolom, hogy a jó katolikus iskolavezetés origója ez. És nagyon sokszor kihagyja az oktatásunk ezt az első lépést.”
Az előadásban szó esett azokról a gyerekekről, akik nehéz családi vagy anyagi körülmények nőnek fel vagy mint pásztor nélküli juhok, a saját életterük pusztaságában élnek. „A felmérések szerint Magyarországon a 12 és 16 év közötti fiatalok 82%-a hajnali 4 és 7 között az interneten lóg. Úgy megy be az iskolába, hogy 3,5 órát aludt és 3,5 órát nézett netet, mielőtt leül a padba. El sem tudjuk képzelni, hogy ezeken a csetvonalakon keresztül micsoda negatív erő, adott esetben bántások, vagy divatos szóval bullyingok érik őket. Ott vannak a pusztában.”
Azt is megtudhattuk, hogy az óvodáskorú gyermekek képernyőidejét vizsgálva a becsült érték 3 éves korban átlagban 6,3 óra hetente. És hogy 4 éves korban 87%, 6 éves korban gyakorlatilag 100%-ban használtak már digitális eszközt. Ez nagyon káros a mentális egészségre, amely a 2022-ben kezdődő mérésekben is megmutatkozik. Az 5 és 19 éves korosztály 22%-a szenved valamilyen mentális egészségügyi problémában. Depresszió a lányok 56,3%-nál fordul elő. Magyarországon a kamaszok körében, lényegesen nőtt az önkárosítással kapcsolatos ellátások aránya. Nemzetközi összehasonlításokban a 16-18 éves korosztály 57,3%-a mondja magáról azt, hogy nagyon magányos.
Rubovszky Rita mindezekből a remény útját is kirajzolta. A participációt nevezte a legfontosabb szónak a mostani generáció számára. Azt tanácsolta emeljék be újra az oktatásba a szerzetesi iskolák gyakorlatait, amelyben az elfogadlak, az odamegyek, ahol Te vagy mellett a másik kulcs, hogy együtt csinálunk valamit. Együtt készítünk projektmunkát, együtt tanulunk, vagyis együtt megyünk végig ezen a zarándokúton. Ez egy szinodális út, amely nagyon mélyen iskolai út.
Felhívta a figyelmet, hogy a tanulók értékelésénél nem a hiányosságokra kell összpontosítani, hanem a lehetőséget kell megadni a fejlődésre, a meglévő erősségekre támaszkodni és támogató visszajelzéseket kell adni. „Amikor odamegyek és elfogadom az 5 kenyeret és 2 halat, az a személyi méltósága, amikor azt mondom, hogy te elég vagy. Ez a remény szolgálata. És amikor összegyűjtöm magam köré őket, és azt mondom, hogy figyeljetek, együtt csinálunk meg valamit az pedig a közösség valósága. Tehát ez az a három pont, amelyről szól Leó pápa dokumentuma is. ... A társaiddal együtt elfogadom, hogy te nem adat vagy, nem humán erőforrás, hanem egyedileg vagy gazdag. Elfogadom, hogy egyéni tanulási útjaid vannak, hogy esetleg differenciált feladatot kell, hogy adjak neked ahhoz, hogy Te is megkaphasd az ötöst. Legyünk büszkék arra, hogy nagyon-nagyon-nagyon sok szakkört, belső lehetőséget és alkalmat adunk a saját iskoláinkban ezeknek a gyerekeknek. Legyünk büszkék arra, hogy az iskola számunkra nem szolgáltatás, hanem a diák beágyazódásának a helye az Isten kapcsolatába, a társadalomba. … Ahol nem azt nézzük, hogy mit nem tud a másik, hanem azt nézzük, hogy mit tud.”
Az előadás végén a családról, mint az elsődleges nevelőről, a gyerekek kötelességéről és a tanár felelősségéről is szó esett, hogy ne szólamokat mondjon, hanem menjen oda a diákhoz, nézzen rá és tervezzen egy reménytérképet, a szülőkkel és a gyerekekkel együtt, hogy elmozduljon minden az együttes részvételi oktatás felé.
Rubovszky Rita azzal zárta gondolatait, a katolikus iskola nem intézmény, hanem küldetés. Olyan együttes kultúraváltásra van szükség, amelyben a katolikus iskolák megélhetik küldetésüket a személy méltósága és a remény szolgálata, valamint, a közösség építése terén. Ahol a pedagógusi munka nem a hatalmon, hanem a Krisztusi szeretet karizmáján alapul.
Az előadást követően adták át a pedagógus elismeréseket. A munkatársaik javaslatára öten részesültek a Szent Gellért Díj ezüst fokozatában: Farsang Attiláné, a pázmándi Szent Gellért Általános Iskola pedagógusa, Speri Krisztina, az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa, László Szilvia, a Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda óvodapedagógusa, Rácz Mátyás, a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium tanára, dr. Lehelné Szentjóby Ildikó, a biatorbágyi Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa.
A Szent Gellért-napi ünnepséget Spányi Antal megyéspüspök gondolatai zárták. A főpásztor a pedagógusoknak azt kívánta, formálják úgy gondolkodásmódjukat, hogy az örömet tudják megtalálni minden nap, és vegyék észre azokat az apró sikereket is, amelyekre oly nagy szüksége van minden embernek.
Berta Kata
Fényképeket készítette Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Korábbi évek beszámolói:
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | |||||
| 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
| 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
| 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
| 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
| 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk