Rendhagyó egészségügyi nap a Szent Kristóf Házban - beszámoló

2026. 10. 12. | | 2026. 10. 15.

 

 

 

Rendhagyó egészségügyi nap a Szent Kristóf Házban

2026.10.12. - A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász fenntartásában működő Szent Kristóf Házban idén a megszokottól eltérő formában szervezték meg a hagyományos egészségügyi napot. Az eseményre vendégelőadókat is meghívtak: a résztvevők számára foglalkozást tartott többek között a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia egyik munkatársa, valamint dr. Sinkovicsné Máté Hortenzia, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója is.

A rendezvény reggeli tájékoztatóval és a csoportok beosztásával indult. A szervezők forgószínpadszerű rendszert alkalmaztak, így az ellátottak minden szekció előadásában részt tudtak venni. A programkínálat rendkívül sokszínű volt: az egyik ellátott gyógytornász édesanyja dinamikus mozgásgyakorlatokat vezetett, míg a többi állomáson a jelenlévők az általános és konyhai higiéniáról, az elektromos eszközök és okostelefonok túlzott használatának veszélyeiről, valamint a függőségek kialakulásáról tanulhattak. Kiemelt figyelmet kapott a mentális egészség is, ahol a résztvevők átbeszélhették például a dühkezelés és a rossz napok feldolgozásának módszereit.

A program kifejezetten eredményesen zárult: mind a résztvevők, mind a meghívott előadók értékesnek és tanulságosnak ítélték meg a közösen eltöltött napot.

Szöveg és képek: Geiger Barbara Anna
Karitász munkatárs 

Képtár


< 2026. augusztus >
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

 

 

 


 

 



 


 

 


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk