Spányi Antal püspök mutatott be szentmisét mindenszentek ünnepén, és imádkozott püspök elődei lelki üdvéért Székesfehérváron
2026.11.01. – Mindenszentek ünnepén Spányi Antal megyés püspök mutatott be koncelebrált szentmisét Dózsa István plébánossal a Szent István király székesegyházban minden szent tiszteletére, azokéra is, akiket külön emléknappal nem ünnepel az egyház. A szentmise után a főpásztor püspök elődeiért imádkozott a bazilika altemplomában.
Szentbeszédében a megyés püspök megemlékezett a katolikus egyház által tisztelt szentekről, és mindazokról a hétköznapi emberekről, önmagukon túlmutatva életpéldájukkal Isten dicsőségét hirdették. „Látjuk a szenteket és nemcsak azokat, akik nagy szentek, akiknek képei, szobrai itt vannak a templomban, hanem látjuk azokat a szenteket is, akik egyszerű, hétköznapi embereknek tűntek, de mindig békességes volt a szívük és a lelkük, mindig tudtak meghallgatni, mindig tudtak jó szót szólni, mindig képesek voltak visszamosolyogni, képesek voltak elfelejteni azt, ami megütötte a szívüket, s a rosszra is próbáltak jóval válaszolni. Látjuk őket, s közöttük ott reméljük saját hozzátartozóinkat, azokat, akikhez közünk volt, akikre úgy tudunk emlékezni, hogy értékes, igaz emberek voltak, akiket nevezhetünk szent életű embereknek. Talán sohasem fogja az anyaszentegyház szentté avatni őket hivatalos liturgiával, de biztosan eljutottak arra a helyre, amelyet Isten nekik készített. És ott imádkoznak értünk, mert tudják, látják küzdelmeinket, látják azokat a nehézségeket, amelyekkel szembe kell néznünk, amiket le kell győznünk, mert csak így juthatunk előre, csak így juthatunk Isten országába.”
A főpásztor arról is beszélt, mindenszentek ünnepén az égi dicsőséget ünnepeljük, ahová szívünk vágyával törekszünk, és ahová segíthetjük eljutni a tisztuló lelkeket. „Adja Isten, hogy ez az érzés, ez az életfeladat, életküldetés ne egy estére szóljon, ne a temetőjárások idejére szóljon, hanem egész életünkre. Hogy mindig tudatosan törekedjünk arra, hogy bennünk Isten terve valóra váljék, hogy mi is Isten akarata szerint rendezzük a dolgainkat, és így magunkat az ég felé segítve Isten kegyelméből itt a földön az Ő országát tudjuk építeni, a béke és a szeretet országát.”
Az ünnepi szentmise végén, a halottak napi előesti szertartáson a főpásztor vezetésével imádkoztak az elhunytak lelki üdvéért. A hagyományoknak megfelelően Spányi Antal püspök a bazilika altemplomában imádkozott püspök elődeiért, hogy Isten dicsőségét szemlélhessék örökre, az Úr színről színre látásában.
Berta Kata
Fényképeket készítette Kovács Kornél és Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar
Korábbi évek beszámolói:
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | ||||
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk