Lélekben is zöldbe borulva: Világnapi kaland a Gaja-völgyben
2026.04.22. - A Föld Világnapja alkalmából a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász alá tartozó Szent Kristóf Ház ellátottjai és dolgozói egy különleges délelőttöt tölthetett el a Bodajk szomszédságában elterülő, festői Gaja-völgyben. A kirándulás célja nem csupán a kikapcsolódás és a friss levegő élvezete volt, hanem egy közösségépítő kaland is, amelyen az intézmény szinte minden tagja részt tudott venni.
A völgyben egy játékos vetélkedő várta a fiatalokat, amely négy izgalmas állomáson keresztül tette próbára ügyességüket és tudásukat. Az ösvényt járva először a természet kincseivel ismerkedtek meg egy növény- és állatfelismerő feladat keretében, majd a biztonságos túrázás alapjait gyakorolták a turistajelzések párosításával. Mivel a látogatásunk a Föld Világnapjához kapcsolódott, egy tematikus totó segítségével felelevenítettük a környezetvédelem fontosságát, a nap mottóját és a mozgalom eredetét is. Az ösvény mentén elhelyezett piros kártyák felkutatása során pedig mindenki éber figyelemmel kísérte a környezetét.
Az ellátottak példás szorgalommal és lelkesedéssel oldották meg a feladatokat. A verseny szorosságát jól jelzi, hogy az első helyezett végeredménye csupán egyetlen ponttal szárnyalta túl a többi csapatét, így a másnapi oklevélosztáskor mindenki méltán érezhette magát győztesnek.
Amíg a csapat a völgy rejtelmeit kutatta, otthon maradt munkatársaink és segítőink a háttérben az ellátásról gondoskodtak, és mire fáradtan, de élményekkel telve visszaértünk, már gőzölgő, finom pincepörkölttel vártak bennünket. Ez a nap bebizonyította, hogy a játékos tanulás ereje mindenkit összehoz: nemcsak a tüdőnk telt meg friss levegővel, hanem lélekben is feltöltődve, és sok új ismerettel gazdagodva tértünk haza.
Szöveg és képek: Geiger Barbara
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk