Izgalmas döntővel zárult a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász Bibliaversenye
2026.10.06. - Ünnepélyes keretek között, közös dicsőítéssel és színes kulturális műsorral ért véget október 6-án az év eleje óta zajló regionális Bibliaverseny. A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász fenntartásában működő Szent Kristóf Háza által szervezett sorozat fő célja a bibliai ismeretek elmélyítése mellett az intézmények közötti közösségi kapcsolatok ápolása és erősítése volt.
A négyfordulós vetélkedő során a résztvevő csapatok online feladatlapokon keresztül járták be a legfontosabb ünnepköröket és tematikákat a karácsonyi időszaktól egészen húsvétig. A döntőre az egyházmegye több pontjáról érkeztek vendégek: Ipolytölgyes, Tab és Székesfehérvár képviselőit a Szent Kristóf Ház látta vendégül.
A zárónapot a Pál apostol életét és munkásságát feldolgozó tesztírás nyitotta meg, majd a program a Szent Kristóf-templomban folytatódott. Az egybegyűlteket dr. Sinkovicsné Máté Hortenzia, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója, Török Eszter, a Szent Kristóf Ház intézményvezetője, valamint Tóth Tamás atya köszöntötte. Beszédeikben hangsúlyozták: az esemény valódi értéke nem a puszta győzelemben, hanem a közös élményekben, a tudás gyarapításában és a közösségépítésben rejlik.
A lelkiekben való elmélyülést gazdag kulturális blokk segítette, amely Kodály Zoltán ikonikus 150. genfi zsoltár című művével vette kezdetét, majd közös dicsőítő zenéléssel folytatódott. Ezt követően a jelenlévő intézmények – a tabi Ujvári János Református Szeretetotthon, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon, valamint a székesfehérvári Napraforgók Háza és Szent Kristóf Ház – mutatkoztak be. A műsor kiemelkedő pontjaként a csapatok pár perces bibliai jeleneteket adtak elő, emelve a rendezvény színvonalát.
A szakmai és kulturális programok után a házigazda Szent Kristóf Házban közös szendvicsebéd és közvetlen hangulatú zenélés várta a résztvevőket. Kora délutánra a szoros pontverseny végeredménye is megszületett:
1. helyezett: Szent Kristóf Ház (Székesfehérvár)
2. helyezett: Szent Erzsébet Otthon (Ipolytölgyes)
3. helyezett: Napraforgók Háza (Székesfehérvár)
Az okleveleket és az ajándékokat dr. Sinkovicsné Máté Hortenzia igazgató és Török Eszter intézményvezető adta át a résztvevőknek.
A jelenlévők jó élményekkel és lelki útravalóval gazdagodva tértek haza. A szervezők bízón tekintenek a jövőbe, remélve, hogy a kezdeményezés hagyományt teremt, és a következő években más intézmények szervezésével és bevonásával folytatódhat a Bibliaverseny.
Szívből gratulálunk minden résztvevőnek!
Szöveg és képek: Geiger Barbara Anna
Szent Kristóf Ház
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk