Főoldal > Híreink > Imanap a hivatásokért Bodajkon

Imanap a hivatásokért Bodajkon - beszámoló

2026. 05. 25. |

| 2026. 05. 26.

Isten vonzásának titkai – Imanapot tartottak a hivatásokért Bodajkon, a Segítő Szűz Mária -kegyhelyen

2026.05.25. – Megrendítő, mélyen ható tanúságtételek Krisztus követéséről, valamint a lélek mélységeit megérintő imádságok új papi és szerzetesi hivatásokért, a békéért, hazánkért és a családokért. Így ünnepelték a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának emléknapját idén is Bodajkon, a Segítő Szűz Mária kegyhelyén, ahová Spányi Antal megyéspüspök hívta egybe az egyházmegye papságát, a szerzeteseket és a híveket a hivatásokért ajánlott imanapra. Az ünnepen idős és fiatal papok, szerzetesi közösségekben élők tettek tanúságot a megszentelt élet ajándékairól, a küldetésükről, amely feltárja Isten országának jelenlétét a világban.

Az ünnep kezdetén Hajdu Ferenc helynök, nagyprépost köszöntötte a pünkösdkor beiktatásának 23. évfordulóját ünneplő főpásztort. „A vártnál sokkal többen gyűltünk össze ma, és imádkozunk együtt, hogy ezzel a mai nappal elkezdődő 24. esztendő ugyanúgy az Úristen ajándéka legyen, ugyanúgy, mint az eltelt évek. Hálatelt szívvel vesszük körül a főpásztort, és vele együtt kérjük a Szűzanya oltalmát és a Gondviselő Istent, hogy vezesse további szolgálatát.”

„Bodajkra érkezni mindig ünnep a léleknek és a szívnek, de ma különösen azért is, mert ahogy itt vagyunk, megmutatjuk az egyház igazi arcát. Az egyház tanítása szerint ott van a krisztusi közösség, ahol a püspök köré összegyűlnek a papok, a szerzetesek, a világi hívek, és együtt egy szívvel, egy lélekkel imádkoznak és könyörögnek az Úrhoz” – kezdte ünnepi gondolatait a főpásztor, majd a Bodajkon is sokat járt Szent István királyról beszélt, aki Isten iránti mély hitéből fakadóan templomokat épített, és kereszténnyé tette a magyar népet. Aki a Szűzanya tiszteletét utódaira hagyta, hogy mindig Mária oltalmát és segítségét kérjék az ország újraépítésére, az erkölcsök megszilárdítására, a családi közösségek megerősítésére. „Akik itt vagyunk, azt látjuk, mintha megtorpanna ez a csodálatos lelkiség, mintha homály fedné be azt a buzgóságot, amely a magyar szenteket egy évezreden keresztül jellemezte. Igaz, ebben a pünkösdi időszakban, amikor a székvárosnak több mint 200 fiatalját bérmálhattuk meg, akkor gondolhatjuk, még sincs minden veszve, van még remény. És amikor ebben az embert próbáló időben megtöltjük a zarándokudvart, akkor jóleső érzéssel adunk hálát Istennek, hogy nem hiába fohászkodtunk, nem hiába könyörögtünk. Isten velünk van, erősíti, támogatja a népet, a közösséget, és megszilárdítja akaratukat, Isten iránti szeretetüket” – hangzott el a beszédben, majd a püspök felhívta a figyelmet, hogy sokat kell imádkoznunk az egyházért, amelyet sokan próbálnak a perifériára szorítani. A híveken is múlik az egyház jelene és jövője, hogy az iskolákban hogyan tanítanak az emberről, a családról, a házasságról, az Isten által teremtett férfiről és nőről, mit mondanak az egyházi életről, és hogyan állítják azt be az elkövetkezendő nemzedékek számára. „Rajtunk is múlik, hogy a közösségeink elnéptelenednek-e papság híján, hogy a szemináriumok kiürülnek-e, a kolostorok és zárdák megszűnnek-e, vagy pedig sikerül a hivatást megsejtetni, a hivatás örömét megmutatni, a szépségét megélni, és példát mutatni a fiataloknak, minden embernek. Igen, itt vagyunk, hogy könyörögjünk és kérjük az Urat, küldjön munkásokat az ő aratásába, mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés, és a kevés munkás nem győzi az aratást” – hangsúlyozta a főpásztor, majd a bodajki Szűzanyához fohászkodott, erősítsen meg bennünket, hogy tudjuk a világot Krisztus szeretetével igazabbá, jobbá tenni, az összes magyar szenttel és az egyház szentjeivel együtt mondott imáinkkal.

A Krisztus egyházába vetett hitet és reményt erősítették meg a szentmisét követő tanúságtételek is, amelyekben papok, a papságra készülők, a szerzetesek és szerzetes nővérek őszintén és mélyen vallottak meghívásuk olykor nehéz, vagy éppen csodálatos pillanatairól, a megszentelt élet prófétai küldetéséről, a közösség megtartó erejéről, Krisztus szeretetéről a világban.

Mórocz Tamás kegyhelyigazgató, kanonok, c. apát az idős atyák tiszteletéről és a velük való törődésről osztotta meg személyes élményeit, akik példaképként ragyognak a fiatalabb generációk előtt. Megemlékezett a Székesfehérváron sokak által tisztelt Kiss János korábbi helynök atyáról, aki a híveiért élő pap volt. Minden időskori nehézsége ellenére, a napi két miséje mellett, készségesen gyóntatott és fogadta az embereket rendületlen erővel és nagy tisztelettel. Nagy tudású, művelt ember volt, aki odafigyelt az egyszerű hívőkre, a hajléktalanokra is, akikkel napi szinten találkozott. Másik példamutató papként a magyar kultúrát jól ismerő Nagy László atyáról is beszélt, aki Tatabányán szolgált. Rendkívüli közvetlensége, diszkréciója és segítőkészsége paptestvérei iránt követendő példa, de abban is iránymutató volt, hogyan szenvedett erős természetétől, és tudott bűnbánatban élni, önmagát is az Isten szemével és szeretetével szemlélni. Szó esett még a korábbi plébánosról, Molnár Károly atyáról is. „Nagyon köszönöm azt a szeretetet, amit kapunk a hívektől, és azt a figyelmességet is, amivel a már elhunyt atyák tisztelete fennmarad. Itt Bodajkon különösen szép, amikor lemegyünk az altemplomba, és az ott eltemetett atyák szeretetét visszük tovább.”

Kelényi József atya 2003-ban talált otthonra a premontrei szerzetesközösségben. Ő az életét meghatározó, karakteres papi személyek hatásairól beszélt, a jezsuita nagybátyjáról, bencés unokatestvéréről, Kozma Imre és Lénárd Ödön atyákról. Majd az élő krisztusi közösségekről, a cserkészekről, a Regnum Marianumról és családi közösségéről, amelyek segítették a szerzetesség felé vezető úton. Mint elmondta, egyetemistaként fedezte fel a szentségek jelentőségét, és indult el a szívében a mély vágyakozás, hogy mindennap az Eucharisztia jelenlétében éljen. „Akkor értettem meg, hogy igazán mi is a mélysége a gyónásnak, a szentségeknek, amikor már nemcsak az egyik oldalon ültem, hanem a másik oldalon is. A szentáldozás, az Úr valóságos jelenléte, ami táplál, és csodálatos, ahogy lehet belőle élni, vagyis kell belőle élni.”
Ébner Vilmos etyeki plébános tanúsága arról szólt, az Isten hogyan ébresztett vágyat a szívében a szent szolgálatra. Megemlítette nagyapját, akit Isten eszköznek használt, hogy hallhasson Istenről, a gondviselésről, az imádságról, a hálaadás fontosságáról. Hogy gyerekként lássa meg, mennyit jelent a hit, a Szentírás, a szentmise. Majd arról beszélt, hogy a papi hivatás természetesen nehézségekkel jár, de ezen az úton mégis jelen van egy megmagyarázhatatlan vonzódás a papi szolgálat iránt, egy mélységes öröm annak megélésében. „Hálás vagyok az Istennek, hogy korán megszólított és meghallgattam az ő hívását, és hálás vagyok, hogy megtartott, elsegített az oltárig, és minden nap kérem, hogy tudjak mindig visszatérni ahhoz a régi szerelemhez, ahogy a Szentírás fogalmaz, hogy mindig olyan eleven legyen bennem az a szolgálatkészség, ami a kezdetektől is ott volt.”

Állandó diakonátusra készül Simon Péter, aki feleségével tett tanúságot közös útjukról az Isten szolgálatában. Péter elmondta, hogy tanárnak, majd egy mély imádság eredményeként hittantanárnak szegődött. De ennél is többet akart, hogy segíthessen mentálisan a bajban levő fiatalokon, ezért pszichológiai tanulmányokban is gondolkodott. „Egy imádságban a Jóisten azt mondta, hogy ne ezt a hivatást válaszd, válassz engem és vigyél el engem az emberekhez. Beszélj nekik rólam, mert én gyógyítok. És beláttam, hogy tulajdonképpen ez egy fantasztikus tudomány, és ha a Jóisten erre hív, akkor én indulok.” – Simon-Tarsoly Lilla a férje istenkapcsolatról beszélt, ami átszövi a családos mindennapjaikat, és arra ösztönzi, hogy az Istenhez való természetes kötődésre próbálják nevelni gyermekeiket is. „Szeretnénk, hogy a gyerekek azt érezzék, hogy bármikor fordulhatnak a Jóistenhez. Persze próbatétel minden ember számára van. Vannak nehézségek és örömök az életben, de fontos, hogy megtanulják, hogy az Isten közelsége mindig-mindig ott legyen velük.”

Brückner Ákos Előd atya így foglalta össze hosszú élettapasztalatát a szerzetesi és papi hivatásról. „Arra ébredtem ma, hogy a Hajnali zsolozsmában ez a mondat szerepelt, hogy jó az Istennel lennem. Hát tényleg jó az Istennel, és remélem, hogy előbb-utóbb jó lesz majd az Istennél lennem. Ami az életemet átfűzi, azt összefoglalva így jellemezném, hogy hűséges az Isten.” Előd atya visszatekintett a múltra, amikor az ÁEH kidobta a szemináriumból, és erre Isten válasza az volt, hogy egy éven belül már az Ő papja lehetett. Sőt hamarosan a kispapok spirituálisa, lelki támasza, beszélgetőtársa. Beszélt a fiatalok között megtapasztalt hitbeli ébredésről is, ami – mint mondta – reményt ad, amikor a világban a gonoszság hangos, erőszakos az ideológiai szemlélet, szélsőséges szabadosság uralkodik.

A domonkos közösségből érkezett két fiatal nővér, akik a szívükbe fogadták Isten meghívását. Őszintén tárták a hívek elé válaszadásuk küzdelmeit, és azt, hogy szerzetesként értelmes és boldog életet élhetnek. Izabella nővér mély hitet tapasztalt meg szülei által, és már 13 évesen megszólította Jézus az elkötelezett életre. Egyetemistaként eltávolodott Istentől, majd 10 év vívódás után visszatért hozzá. „Szenvedtem, céltalan voltam, és muszáj volt, hogy az Isten elé így tegyem magamat, hogy ebbe a valóságomba, ebbe a kiszolgáltatott rászorultságomba mutassam meg magamat neki, azt, aki én vagyok. És ő ebbe a valóságba tudott belépni, és újra felidézte az emlékezetembe a találkozást, a meghívást, hogy vele éljek.” – Bernadett nővér délvidéki, és ahogy elmondta, Istentől és a Szűzanyától „átszeretgetett” családból származik. Édesapját elvitték a délszláv háborúba, és a vészterhes időkben családja naponta ment szentmisére, és imádkozta a rózsafüzért. Édesapja visszatért, így születhetett meg Ő, akit már 15 évesen megszólított az Úr, és a legváratlanabb pillanatokban emlékeztette erre a meghívásra. E szentségimádáson döbbent rá, hogy nincs ember, aki annyira mélyen tudná szeretni, elfogadni, értékelni, mint az Isten. „Megértettem, hogy Ő az, aki betölti azt a nagyon mély vágyamat, ami már egészen kicsi gyerekkoromban ott volt, hogy boldog legyek, és ezt a boldogságot továbbadjam másoknak. Megértettem, hogy akkor tudom ezt beteljesíteni, hogyha Jézust szeretve, keresve és mindenféle gyengeségemet, hibámat, gyarlóságomat, bűnömet elfelejtve Őhozzá, Ővele, Őutána megyek. És akkor azt mondtam neki, hogy jó, Jézusom, akkor megyek.”

A bodajki származású Egyed Viktor papnövendék is meghívásáról tett tanúságot, akit bár 18 éves korában megszólított, de még hosszú évek teltek el a hivatáskeresés útján. Nemzetközi tanulmányok szakon végzett, majd dolgozott a bodajki plébánián is, ahol sokat elmélkedhetett a Szűzanya Istennek mondott igenjéről, és nagy hatással volt rá sok pap tanúságtevő élete. „Hálás szívvel gondolok vissza azokra az atyákra, akik itt a Bodajki kegyhelyen szolgáltak az életem folyamán. Mindenkitől tudnék kiemelni egy-egy gondolatot, tanítást, vagy az életpéldájukat, ami a hivatásomhoz vezetett. Igyekeznünk kell felismerni, hogy az Úr milyen jelekkel terelgetett minket, akkor igent mondunk rá, és így lehetünk csak igazán boldogok.”

Mihály Sándor egy kései hivatás tanújaként állt ki az oltárhoz. Elmondta, felnőtt megtérőként lépett be az óbudai főplébánia életébe, és hite a közösség erejében egyre mélyült. A plébániai szolgálatok, a teológia elvégzése után megfogalmazódott benne, hogy a papi hivatást válassza, amelyre a papoktól és hívektől is egyaránt komoly megerősítést kapott. „Hiszem, hogy a Jóisten másképpen számol, mint ahogy mi emberek. A hivatás kegyelme mostanra megérett bennem, ehhez kérem a támogató imáitokat, amit majd szolgálatommal viszonozni szeretnék.”

A bodajki imanapon idén sem maradt el az elhunyt papokért mondott imádság az altemplomban, majd az oltárkerülés szép hagyománya a Segítő Szűz Mária kegyképe körül. A találkozó közös szentségimádással zárult, amelyen a főpásztor imái a megszentelt életet élőkért szóltak. Imádkoztak a családokért, a fiatalokért, hogy tudjanak örömmel válaszolni arra a csodálatos küldetésre, amelyet Isten szeretne rájuk bízni az Ő népe és valamennyi ember javára.