Ajándék Est – Karitász
2026.10.03. - Prohászka Ottokár püspök atya születésének napját megelőző szombaton, már évek óta szervezünk egy Ajándék Estet a székesfehérvári Prohászka templomban. Ez alkalmon bepillantást nyerhetünk a püspök atya írásaiba, illetve a róla készült írásokat, történeteket ismerhetjük meg, hogy közelebb hozzuk a mai emberhez, minél többen ismerjék meg az Ő személyiségét, munkásságát. Ezek között a felolvasások között zenei élményeket nyújtunk a hallgatóságnak. Október 3-án 17 órától várunk minden érdeklődőt a Prohászka templomba.
A zenei élményt a székesfehérvári Ökumenikus kórus, a Vörösmarty kórus, karnagyok Csekéné Bányai Erzsébet és Tóka Szabolcs, s rajtuk kívül a Szent Kristóf Ház csengős zenekara Papp Zoltánné vezetésével, Labant Ada Rózsa fuvolaművész és Somogyi Balázs a Magyar Állami Operaház művésze biztosítja. A felolvasások Nagy Judit színművésznő előadásában lesznek hallhatók. Konferál Percze Ilona.
Várunk szeretettel minden érdeklődőt. A belépés díjtalan, de a karitász csoport részére adományokat örömmel fogadunk. Az Est végét agapéval zárjuk, ahol a szereplőkkel kötetlen beszélgetések folytathatók.
Plakát letöltése:
karitasz_2026_v02.pdf (83.2 MB)
Bernáth Károlyné
karitász csoportvezető
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk