A nagy reneszánsz uralkodóra és korára emlékeztek egy tudományos konferencia keretében Székesfehérvárott a Püspöki Palotában 2008. október 18-án. A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum által és a Magyar Régészeti Társulat támogatásával rendezett szimpóziumon Mátyás király méltatlanul elfeledett fehérvári kötődéseiről, nagyszabású építkezéseiről tartottak előadásokat neves irodalomtörténészek, történészek, művészettörténészek.
Székesfehérvárott a reneszánsz kor tárgyi emlékeit a török uralom és a város barokk újjáépítése javarészt elpusztította és a feledés homályába taszította. Mátyás uralkodásának főbb helyszínei a közgondolkodásban Buda és Visegrád, pedig életének legfontosabb eseményei Székesfehérvárhoz kapcsolódnak. Az uralkodót a Szent István király által alapított fehérvári Szűz Mária prépostság templomban, hat évvel királlyá választása után 1464-ben koronázták meg a Szent Koronával. A magyar közjog szerint ekkor vált csak legitim uralkodóvá. Itt került sor 1476-ban második feleségének, Aragóniai Beatrix (1454–1508) megkoronázása és esküvői előkészületeire, akinek halála 500. évfordulójára is emlékezünk az idén. Ebben a városban törvénykezett a király, s itt építtetett végül örök nyugvóhelyet magának, meghosszabbítva a prépostsági templom szentélyrészét. Ez a nagyszabású munkálat lett a záróakkordja is több évszázadon keresztül tartó folyamatos átépítésének.
A tavaly váratlanul előkerült, Kálmáncsehi Domonkos prépost által állíttatott, Szent István király, Szent Imre nevét tartalmazó emléktábla megléte pedig szintén indokolta, hogy Székesfehérvár városa is rendezzen a Reneszánsz Év 2008 programsorozat keretében egy konferenciát.
A szimpózium első előadását Dr. Kovács András a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Művészettörténeti Tanszékének tanára tartotta Mátyás király kolozsvári szülőházáról.
A Kolozsvár legrégebbi emeletes házára helyezett jelenlegi emléktábla felirata szerint ebben a házban született 1443. február 27-én (!) Hunyadi Mátyás. Az emléktábla szövege egy napjainkig élő hagyományon alapul, hiszen az uralkodó kolozsvári születésére vonatkozó írott források elpusztultak. Bár több erdélyi nemesi épületről is föltételezték(zik), hogy Mátyás azokban született, a kitartó történeti kutatásoknak sikerült igazolni, a kolozsvári hagyomány valós történeti alappal bír. Az alighanem egy utazás során megállni kényszerült várandós Szilágyi Erzsébetnek egykor fedélt biztosító házat ugyanis 1467. szeptember 28-án Mátyás király minden adó alól felmentette. Ez pedig egy olyan rendkívüli kiváltság volt, ami minden kétséget kizáróan arra utal, hogy a király itt látta meg a napvilágot. E kedvezmény egyúttal rendkívül értékessé is tette az épületet, és szerencsésen biztosította annak fennmaradását is. 1887-ben I. Ferenc József adományt tett, hogy emléktáblával jelöljék meg a házat, mely 1891-től máig a legkülönbözőbb funkciókat töltötte be. 1940-ben az épületet Kós Károly tervei szerint restaurálták.
Dr. Bodor Imre történész Mátyás király 1464-ben készíttetett felségi kettős pecsétjének közjogi hátterét és heraldikáját elemezte. A pecsét kibocsátására a III. Frigyes német-római császártól nyolcvan, illetve hatvanezer aranyforintért visszaváltott, addig Bécsújhelyen őrzött Szent Koronával történő megkoronázása után kerül sor. Előadásában elmondta, hogy a király kénytelen volt rendkívüli adót kivetni, hogy előteremtse az ehhez szükséges pénzt. A pecsét hátoldalának címereit elemezve pedig kitért a heraldikailag szokatlan módon ábrázolt Szent Koronára. Jóllehet a Magyar Királyság valamennyi városa jelentős összeggel támogatta a felségjelvény kiváltását, különösen jelentős szerepet játszott benne Kassa. A város az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom déli falára is ráhelyezte a pecsét képét. Az előadó föltételezése szerint az sem kizárt, hogy a pecsét vésése is egy kassai ötvös nevéhez fűződik.
Dr. Papp Szilárd művészettörténész egy friss régészeti lelet, egy 2008. telén előkerült, XV. századi gótikus faragvány ismertetéséből kiindulva vázolta fel, elsősorban Ludovicus Tubero humanista történetíró Kortörténeti feljegyzéseire (1522) támaszkodva, a prépostsági templom Mátyás kori építkezéseit. Megfontolandó német és itáliai példák segítségével kereste a választ arra a kérdésre, hogy a nagyarányú szentélybővítés milyen funkciókat szolgált, szánhatta-e sírkápolnául önmaga számára. Előadásában óvatosan azt föltételezte, hogy Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király mára szintén megsemmisült úgyszintén nagyváradi síremléke lehetett esetleg mintája. Köztudott, hogy Mátyás egyik politikai mintaképének Zsigmond magyar királyt és német római császárt tekintette, s nagyon tudatosan támaszkodott reprezentációs törekvéseire. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy nagyon jól ismerte a váradi székesegyházat és az ott fölállított síremlékeket is.
Dr. Érszegi Géza történész, levéltáros, egyetemi tanár, a Székesfehérvár számára adott pápai kiváltságokról (búcsúengedély, privilégiumok) beszélt, amelynek megerősítése Mátyásnak is rendkívül fontos volt. Mivel a fehérvári prépostság a püspök és az érsek fennhatósága alól mentesült, a király fehérvárról az egyházvezetés beleegyezése nélkül is meg tudta valósítani érdekeit. A székesfehérvári nagyprépostot páratlan hatalom illette. Felettese közvetlen a pápa volt.
Dr. Kerny Terézia művészettörténész Balogh Jolán által összegyűjtött írott dokumentumokat egybevetve próbálta meg a Hunyadi Mátyás halálára, székesfehérvári temetésére vonatkozó eseményeket és sírhelyére vonatkozó adatokat értelmezni, abban a reményben, hogy a korabeli eseménytörténet pontosabb ismeretéhez némi adalékkal szolgálhatnak. Az alapvető problémákra, például a prépostsági templom meghosszabbított szentélyrészének és Mátyás síremlékének rekonstruálására, értelmezésére, hacsak elő nem kerül még valahonnan írott és képi dokumentum, vagy éppenséggel tárgyi emlék, Fehérvár belvárosi házainak és a püspöki palota falaiból, ugyanis már aligha lesz bárkinek is lehetősége. A kútfők szerzőinek nemegyszer homlokegyenest ellentmondó értesüléseiből kiderül, hogy Mátyásnak a bécsin kívül, volt Nápolyban és Raguzában (Dubrovnik) is jelképes gyászszertartása, halálának temetési procedúrájának leírása pedig erősen emlékeztet Luxemburgi Zsigmond 1437-es végtisztességére. Bár a források a legkülönbözőbb módon tolmácsolták a székesfehérvári temetést, arra valamennyi egyértelműen utalt, hogy Mátyás síremléke 1490-ben még nem volt készen.
Szűcs György, a Nemzeti Galéria tudományos titkára A töredék dicsérete című előadásában széles ívű áttekintést adott a közelmúlt eseményeitől visszafelé haladva az időben arról, hogy miként kell értelmeznünk egy régészeti, történeti, kultusztörténeti leletet. Hogyan viszonyulunk személyes emlékeinken, tárgyainkon keresztül a múlthoz és jelenhez. Mit jelent például egy olyan kőtöredék, melyről a tulajdonosa még pontos információkkal rendelkezik, de a következő generációk számára, az adatok elhalványulása miatt, már csak értéktelen kődarab. Előadása voltaképpen ahhoz a tavaly saját tulajdonából váratlanul előkerült XV. század végi emléktáblához kapcsolódott, amelyet Kálmáncsehi Domonkos prépost állíttatott egy olyan építményre, amit Szent Imrével kapcsoltak össze. Hogy ez mi volt, hol volt, nem tudjuk. Töredékes feliratát Pray György (1723–1801) jezsuita történetíró közölte 1774-ben. A márgából készült tábla hiányos, humanista kapitálissal írt felirata három nevet tartalmaz: Domonkos prépostét, Szent Istvánét és Imre hercegét.
Dr. Mikó Árpád, a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteménye főosztályvezetőjének előadása szorosan kapcsolódott Szűcs György beszámolójához. Az emléktáblát állíttató Kálmáncsehi Domonkos prépost életútjáról beszélt, akit Mátyás király érdemei elismeréséül székesfehérvári préposttá léptetett elő. A király diplomatája, Vitéz János barátja humanista műveltséggel rendelkezhetett, azonban híres könyvtárának fennmaradt kötetei és ismert építkezései liturgikus cél szolgálatában álltak. Breviáriuma a budai könyvfestészet reprezentatív emléke kuriózumnak számít világias, szokatlan miniatúráival
Bartos György művészettörténész olyan székesfehérvári reneszánsz feliratokról, emléktáblákról beszélt, amelyek mára elpusztultak vagy lappanganak. II. Ulászló sírtáblája például Székesfehérvárról Bécsbe került, de Pray György még látta és írt róla Annales Regnum Hungarie című művében. Előadásának legizgalmasabb része az a hipotézis volt, mely szerint ma is álló középkori Szent Anna kápolnát, ahol Kálmáncsehi Domonkos „római iskolás” szobra is áll, a prépost saját sírkápolnának építtette.
Dr. Velenczei Katalin, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa a püspöki Könyvtár humanista könyvritkaságairól beszélt, amelyeket Pauer János tudós püspök következetesen gyűjtött, s mellyel az ország negyedik legértékesebb ősnyomtatvány gyűjteményét alapozta meg. Az előadó évek óta foglalkozik a gyűjtemény feldolgozásával, s részben az ő munkájára támaszkodik az Egyházmegyei Múzeum jelenlegi időszaki kiállítása is. Az ősnyomatvány-gyűjteményből elsősorban azokat a példányokat mutatta be, melyek Magyarországon egyedüliek, vagy melyek XV–XVI. századi possessorjai (tulajdonosai) a humanizmus korának jelesei közé tartoztak.
A Dr. Lővei Pál, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat alelnöke és Dr. Ritoókné Szalay Ágnes irodalomtörténész elnökletével vezetett színvonalas tudományos konferencia az idei rangos, nemzetközi magyarországi reneszánsz konferenciák sorában is megállta a helyét. Kitűnő megszervezése, zökkenőmentes lebonyolítása Smohay András érdeme. Létrejöttéért Spányi Antal megyés püspököt illeti a köszönet, aki felismerve az ügy horderejét, jelentőségét, beiktatta azt az Egyházmegye kulturális programjai közé.
Fényképeket készítette Simon Erika
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk
