A trianoni békediktátum 90. évfordulójára - beszámoló

2010. 06. 04. |

„Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar!”

 Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő Szent István Művelődési Ház békés, méltóságteljes, fáklyás felvonulást hirdetett Székesfehérvár valamennyi polgára számára.

 A vonulók élén Spányi Antal megyés püspök. Mons. Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató, dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő (Fidesz) haladt, a város polgármesterével Warvasovszky Tihamérral.  Csaknem kétezren voltak emlékezők, köztük a többi történelmi egyház, a jobboldali pártok, több civil szervezet is képviseltették magukat. A rendezvényen a fehérvári diák versünnep legjobbjai szavaltak, közreműködött az Alba-Regia vegyeskar.

Az első állomás, a Csúcsos-hegyen volt, ahol a hagyomány szerint II. András király 1222-ben kihirdette nevezetes törvénygyűjteményét, az Aranybullát. „…szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam.” hangzott el először Karinthy Frigyesnek fiához írt levele Trianon emléknapjára. Az írást Bobory Zoltán igazgató olvasta fel, majd Juhász Gyula Trianon című versét Tóth Melitta mondta el.

Ezt követte Spányi Antal megyés püspök személyes hangú, saját élményeket felidéző beszéde: „Családom egyik része a Felvidékről, másik fele Erdélyből származik. Lakásunk ajtaján mindig is ott volt, az a sokak által ismert réztábla, amely mutatta Nagy-Magyarország és Csonka-Magyarország határvonalait és hirdette „Nem, nem soha”. Akkoriban lakásunkat házkutatás címén feldúló, apánkat magukkal hurcoló ÁVH-s személyeket egy angyal megvakította, mert nem látták, amit biztos szívesen láttak volna, hogy a vádpontokat gyarapítsák. Gyermekként emlékszem azokra a pecsétet formázó ereklyékre, amelyek üveggel voltak lefedve, és amelyek Nagy-Magyarország területéről különböző helyekről, vármegyékből néhány porszemnyi földet rejtettek.”

A püspök még hozzátette, nem szabad a múltat felejteni, ez joga és kötelessége is mindnyájunknak. Aki elfelejti a múltját, aki nem őrzi gyökereit, az sehonnani emberré válik. „Azt gondolom, sokan szeretnék, hogy minél inkább a múlton siránkozzunk. A múltat hangosan és talán túlságosan is hangosan fölidézve álljunk az európai népek közösségének nagy családja elé. Nem hiszem, hogy ezt meg kell tennünk. Nem hiszem, hogy engedni kellene bárkinek is, hogy gondolkodásunkat tematizálja, meghatározza menetét és szívünk érzésének kifejezését.” Majd folytatta: Ez a nap törvénybe iktatott módon a nemzeti összetartozás napja lett, ezért nemcsak a múltba révedő, hanem nagyon is jelenbe kapaszkodó és jövőbe néző nappá vált. Fontos volna, hogy ezt mindannyian megértsük, és végre összefogjunk, egy nemzeti kormány mellé álljunk, annak törekvéseit magunkévá téve próbáljuk meg szolgálni egy nemzet fölemelkedését, és egy ország jövőjét.

Végül kifejtette: „Nincs oka senkinek és jogcíme senkinek, hogy attól az iránytól, amelyet régen kijelölt ez a nép, eltérjen, azzal szembeszálljon, más utakon járjon. Nem a magunk életét, sikereit kell építenünk, hanem egy ország jelenét és jövőjét, akkor lesz Isten áldása rajtunk. „Akkor lesz újra majd szép és nemes a magyar nép. Erre az összetartozásra, az összetartozást akaró szívekre, az összetartozást építő nyelvekre adja az Úr áldását!”- fejezte be beszédét.

A második helyszín az Öreghegyi Szent Donát kápolna volt, amely a világháborús események miatt megsemmisült, de 1994-ben újraépült a város középkor óta művelt szőlőhegyén. Itt Gr. Apponyi Albert Trianoni védőbeszédéből olvasott fel Varga Sándor a Fehérvár Médiacentrum hírigazgatója, amely után Wass Albert Üzenet haza című versét Nagy Virág Eszter szavalta el.

A harmadik stáció az a kőkereszt volt, amelyet az Öreghegyen élők állítottak az első világháborúban elesettekért. Itt hangzott el Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna verse a Magyar Hiszekegy Horváth Csenge előadásában. A vers az 1920-ban kiírt, a magyarság akkori életérzését a trianoni békeszerződéssel kapcsolatban megjeleníteni hivatott pályázatra született.

Az utolsó helyszín, a Máriavölgyi Mária szobornál volt, amelyet a Boldogságos Szűz Mária örök tiszteletére készíttetett egy idős házaspár 1903-ban. Ezen az állomáson Wass Albert, Mikor a bujdosó az Istennel beszélget című versét Tóth Szandra, az Imát Gerlényi László adta elő. Sík Sándornak az andocsi Máriához írt megzenésített versét az Alba Regia kórus énekelte el.

A megemlékezés a megyés főpásztor alábbi imájával, majd a Himnusszal és a Szózattal zárult.

„Urunk népünk, Szent István óta fohászkodik lelkében a költő szavával, megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. Igen Uram, ha hátra nézünk, őseink életútját szemléljük, küzdelmeiket, keresztjeiket, talán azt látjuk fájdalmas ez a múlt. Ha a jelent szemléljük,látjuk milyen küzdelmes, mennyi harcot kellett vívni, és mennyit ártott az a néhány emberöltő, amelyben a hazugság természetes volt, amelyben az embereknek, az életútjukat abba az irányba kényszerítették, hogy megtagadják, múltjukat, gyökerüket, és csak a jelenre figyeljenek. Mégis szemünk, amely előre is jövőbe néz, reményt lát, reményt kutat, nemcsak vágyaink fogalmazódnak meg így, hiszen oly világos, ez a nép élni érdemes, ez a nép életre lett teremtve, ennek a népnek van saját kincse, karizmája, mellyel más népeket gazdagít.

Segíts összerakni azt, ami szétszakít, hogy megszabaduljunk attól, ami Önös, és valóban egyre erősebben éljük meg az összetartozást. Mert mindig akkor tudtunk nagy tetteket véghez vinni, amikor történelmünk fényes lapjai, az összefogásról beszéltek. Hogy az összetartozás ne csak szép szó legyen, hanem valóban a magyar napról-napra egy szív, egy akarat legyen és összefogva építsük az utánunk jövőknek a múlthoz, a múlt legszebb napjaihoz méltó jövőt. Add, hogy ez ne csak egyszerű vágy legyen, hanem vágyainkat tettek tudják kísérni, vágyaink tettekké érjenek. Segítsen bennünket ebben Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának oltalmazó, segítő imája, s a mindenható Istennek, az Atyának, a Fiúnak és Szentléleknek áldása és ez az áldás kísérjen bennünket egész életünkben s maradjon velünk mindörökké! Amen.”

- BPK -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 További beszámoló:  1006csepeljezusszive.pdf (163 kB)